Ötven évvel a háború után újabb amerikai kihívás elé néz Vietnam: vámok

Vietnam forró nyári délutánján Tung Linh, egy 20 éves egyetemista, határozottan kijelentette, hogy „alapvetően semmit sem tud” az országát évtizedekig sújtó véres háborúról, amely a kommunista Észak és az Egyesült Államok által támogatott Dél között zajlott. „A nagyszüleim harcoltak a háborúban, és ezért ma már nyugodtan nézhetünk fel az égre, és láthatunk repülőgépet anélkül, hogy félnénk, mint ahogyan ők tették” – mondta, miközben a jobb arcán egy kis sárga csillag ragyogott a vörös téglalapban, ami Vietnam zászlaja. Linh és az általa lakott Ho Si Minh-város is készül a háború végét ünneplő 50. évfordulóra, amikor a kommunisták győzedelmeskedtek. A mai Vietnam rendkívül eltér a háború végén az Egyesült Államok által elhagyott országtól: dinamikus, gyorsan fejlődő és egyre gazdagabb. Az autoriter kommunista vezetés a kapitalizmust öleli magához, és Kína nyomdokain kíván járni, rengeteg pénzt és energiát fektetve abba, hogy megbízható gyártási központtá váljon, sőt alternatívát kínáljon Kínának.

Ez a törekvés azonban kockázatos, különösen Donald Trump amerikai elnök kereskedelmi háborúja közepette – ez az egyik oka annak, hogy 46%-os vámot helyezett kilátásba a délkelet-ázsiai országra, ami súlyosan veszélyeztetheti Vietnam gazdasági potenciálját. Vietnam történelme során francia gyarmat volt, kínai vazallus, és 20 éven át az Egyesült Államok véres harcának terepévé vált, amelynek célja a kommunizmus terjedésének megakadályozása Délkelet-Ázsiában. Az ország nem tudja elkerülni a földrajzi helyzetét, amely megint csak az Egyesült Államok újabb harcának előterébe állítja, amely Kína gazdasági hatalmának megfékezésére irányul.

Vietnam fiatal ország, hiszen a középkorú lakosság átlagéletkora 33 év, ami lényegesen fiatalabb, mint Thaiföldé vagy Kínáé (40), és sokkal fiatalabb, mint Japáné (50). „Olyan munkát akarok, ami sikeresebbé teszi Vietnámot” – mondta Linh folyékony angolsággal, miközben gazdaságtant és marketinget tanul. „És igen, nekem is sikeresnek kell lennem” – tette hozzá mosolyogva, amikor a kérdést firtatták. Ez az álom remekül illik a nyüzsgő városához: Ho Si Minh-város, a maga 10 millió lakosával, hasonló forgalmi dugókkal, üvegfelületű felhőkarcolókkal, ötcsillagos szállodákkal, éttermekkel és gyanús masszázsszalonokkal rendelkezik, mint Bangkok, Manila vagy Jakarta. Nehéz nyomait felfedezni a szocialista ideológiának, amely 1975-ben a város elfoglalásához vezetett, amikor Dél-Vietnam fővárosa volt. A győztesek Ho Si Minh városának nevezték el, az északi Vietnam forradalmi atyjáról. De a helyiek számára ez még mindig Saigon.

Amikor 50 évvel ezelőtt ezen a napon a város elesett, Dél-Vietnam megszűnt létezni, ahogy az északi vietnami tankok átgázoltak az elnöki rezidencia magas vaskapuin, és a vörös zászlót sárga csillaggal felhúzták az elnöki palota fölé. Amerika szövetségese, a déli rezsim megsemmisült, annak utolsó elnöke az előző napon menekült el. A több mint két évtizedes keserű konfliktus véget ért, de a győzelem óriási árat követelt: körülbelül hárommillió halott és több millió sebesült. 1968 és 1975 között több bombát dobtak le erre a keskeny földdarabra, mint a második világháború összes hadszínterén.

Ennek ellenére a vietnami fiatalok nem szívesen beszélnek a háborúról, még akkor sem, amikor az ország „újraegyesítésének” évfordulóját ünneplik. Linh és barátai izgatottan üdvözölték a katonákat, akik egy teherautón haladtak el mellettük, miközben a fiatalok boldogan kiabáltak. „Izgatott vagyok, mert ez az a nap, amikor újra egyesültünk, amikor ismét egy ország lettünk” – mondta Linh. Bár válasza kissé megfontoltnak tűnt, a jövő iránti lelkesedése nem szokatlan. Kicsit arrébb, egy 18 éves lány, Minh, aki nem akarta megosztani a nevét, elmondta, hogy ügyvédnek tanul, hogy „sikeres lehessen”. Mosolyogva hozzátette: „És gazdag!”

Amikor arról kérdezték őt, hogy a fiatalok mit gondolnak az amerikaiakról, a kormány által kinevezett kísérője láthatóan megfeszítette az arcát, és próbálta megakadályozni a választ. „Nem vagyunk dühösek” – mondta. „Nem utáljuk őket. Az a múlt. Most kereskedni szeretnénk Amerikával. Tudja, globalizáció? Tanulni akarunk az amerikaiaktól.” Vietnam új vezetői hasonló ambíciókkal rendelkeznek. Januárban az ország új kommunista pártvezetője, To Lam, bürokrácia-csökkentő programba kezdett, amely lenyűgöző lehet Elon Musk számára, aki a Trump-adminisztráció vitatott költségcsökkentő csapatát irányítja. Az ország 63 megyéjét és városát 34-re csökkentik, valamint a kormányzati minisztériumok és ügynökségek számát 30-ról 17-re. Az idei évben 100 000 kormányzati alkalmazott elbocsátását tervezik a hivatalos becslések szerint.

A cél hatalmas: eddig Délkelet-Ázsiában csak egy ország, Szingapúr tudta elkerülni a „középkategóriás csapdát”, amelyben a gazdasági növekedés lelassul, mielőtt az országok gazdaggá válnának. Vietnam, amelynek gazdasága 5%-os stabil növekedést mutat, a második akar lenni. Az ország szélesre tárta kapuit a befektetések előtt, és üdvözli azokat, akiket egykor elűzött a partjairól. A 1975-ös győzelem után körülbelül kétmillió dél-vietnami menekült el az országból. Sokuk etnikai kínai volt, kis hajókra pakolva indultak el a Dél-kínai-tengeren. Őket „hajós népként” emlegetik. Ma a leszármazottaik csaknem hatmilliós diaszpórát alkotnak, amely az Egyesült Államoktól és Kanadától Franciaországon, Németországon, Japánon és Tajvanon át terjed.

„2017 óta sok tajvani céget ösztönöztem arra, hogy fektessenek be Vietnamba, és én magam is tanácsadója vagyok több nagy elektronikai cégnek, amelyeket ide hoztam” – mondta Lisa Wu, aki Szaigonban született, de három évtizedet Tajvanon töltött. Most visszatért. „A legvonzóbb dolog az, hogy a vietnami kormány nagyon támogató

Forrás: https://www.bbc.com/news/articles/cjewggl0yqeo